HTML

Levegőtisztaság

Friss topikok

Tudatos táplálkozással a légszennyezettség ellen

2015.06.29. 12:29 :: Szerző01

Az a tudatos fogyasztó, pontosabban húsfogyasztó, aki kevesebb húst eszik, csökkenti a levegőszennyezettséget és környezeti terhelést.

 bzub7.png

Globális szinten a húsfélék átlagos fogyasztása fejenként évi 40 kg. Hazánkban egy húszassal több: közel 60 kg, ami annyit jelent, hogy az ajánlottnál átlag 68%-kal több zsírt és 25%-kal több fehérjét fogyasztunk naponta. De hogy hogy jön ide a levegőszennyezés?

A három fő üvegházhatást okozó gáz közül – szén-dioxid, metán, és dinitrogén-oxid – a metán 72-szer erősebb a CO2-nál. A globális metán kibocsátás 37%-át pedig az állattartással az ember állítja elő. Az állattartásról már régóta tudják, hogy hozzájárul az üvegházgáz növeléséhez. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) 2006-os jelentése szerint évente 7 és fél millió tonna CO2 egyenérték (CO2e), vagyis az évenkénti világszintű üvegházgáz kibocsátások 18%-a tulajdonítható a szarvasmarhának, bivalynak, birkának, kecskének, tevéknek, lovaknak, sertésnek és baromfinak. Ám több kutató úgy véli, hogy az állatállomány és melléktermékei a világ évenkénti üvegházgáz kibocsátásának 51%-át is képesek „megtermelni”.

Abban nagyjából egyetértenek, hogy 1 kg marhahús előállítása során 27 kg szén-dioxid kerül a légkörbe, és a gazdálkodás helyszínétől függően 13.000 – 66.000 liter víz fogyhat el, mire a hús a tányérban landol. Hogy mit tehetünk a Föld légkörének érdekében? Legyünk egy héten legalább egyszer vegák: ettől személyenként legalább átlag 2 kg-mal kevesebb szén-dioxidot juthat a légkörbe. Heti egy húsmentes nappal számolva évente úgy 104 kg! Hogy ez nem sok? Lehet, de vagyunk 7 milliárdan...

Húsmentes ötletekért kattints ide: http://www.egeszsegesfozes.hu/

Szólj hozzá!

Címkék: adat érdekesség levegő hús marhahús vegetariánus üvegházhatás metán levegőszennyezés húsimádó

Az ionizátor lesz a menő extra az autókban

2015.06.29. 12:25 :: Szerző01

Egyre többen használnak levegőionizátort, és már nemcsak a lakásban, hanem az autódban is. Ha ezt észreveszik az autógyárak, előbb-utóbb megjelennek majd az ionizátoros kocsik.

A negatív ionok a levegő olyan elektromos töltéssel rendelkező részecskéi, amelyek lekötik és eltávolítják a levegőben található szennyező anyagokat és regeneráló hatással vannak a légző- és idegrendszeri működésre.

 zglozgvol.png

Különféle egészségmegőrző készülékek képesek negatív ionokat előállítani, és egy részét már nem csak a lakásban használhatod. Ilyen a JO-6271 autós levegőionizátor, amely eltávolítja a füstöt, a szagokat és a port. Védi az agyat, a szemet, elősegíti a koncentrációt, csökkenti a stresszt, és növeli az éberséget vezetés közben. Javítja a tüdőfunkciót, könnyebbé teszi a légzést, akadályozza a légkondícionáló által okozott betegségeket, megelőzi a fertőzéseket (pl. H1N1). Könnyen használható autóban szivargyújtóról, de akár otthon vagy az irodába is üzemeltetheted az adapterről, bár az ilyen nagy légterű helyeken jobb eredmény érhető el szobai készülékekkel.

Ami viszont a JO-6271-es igazi ütőkártyája: a ma kapható autós levegőionizátorok általában 10 000 - 50 000 ion/cm3 negatív iont bocsájtanak ki, ezzel szemben a JO-6271 több mint 3 800 000 ion/cm3-t. Töltődésre fel!

Szólj hozzá!

Címkék: autó levegő ionizátor negatív ion

Latin rekord vízenergiában

2015.06.29. 12:17 :: Szerző01

Costa Ricában az év első negyedében csak megújuló energiából fedezték energiaszükségletüket, ezzel lényegesen csökkentve a légkörbe kibocsátott káros anyagok mennyiségét.

Környezetvédelmi mérföldkő letétele annak köszönhető, hogy az országban jelentős esőzések voltak az év első három hónapjában, ami megnövelte a vízerőművek termelését. Az áramellátás négyötödét egyébként is vízerőművek biztosítják, 10% pedig geotermikus forrásból származik, amit a térségben lévő aktív vulkánoknak köszönhetnek.

h9go7.jpg

A 4,8 millió lakosú Costa Rica egyébként Latin-Amerika egyik legfejlettebb helye, a Legatum Intézet adatai szerint számos európai uniós tagállamot, például Olaszországot is kenterbe veri. Már régóta a világ öt „legzöldebb” állama között tartják számon, ahol olyan technológiákkal védik még a levegő tisztaságát, mint a biomassza felhasználás vagy a szél- és napenergia hasznosítása.

Szólj hozzá!

Címkék: technológia napenergia szélenergia vízenergia Latin-Amerika Costa Rica

Ennyi áramot vág zsebre Kína vízenergiából

2015.06.29. 12:12 :: Szerző01

Kínát sokszor éri az a vád, hogy a gyáraikból dőlnek a légszennyező anyagok, mert fosszilis tüzelők elégetésével termelnek energiát. Azt azonban kevesen tudják, hogy a világ tíz legnagyobb vízerőműve közül öt is náluk üzemel.

 vreve.png

A világ vízerőműveinek összteljesítménye kb. 715 000 MW (ez a Föld elektromos összteljesítményének 19%-a), és ebből Kína kapacitása tavaly meghaladta a 300 000 MW-ot, amivel világelsők lettek. Kínában azonban nem csak a giga erőművek dübörögnek, de a kisebb, 5 MW-osak is, amik olyan népszerűek, hogy ebben a kategóriában a világ összes hasonló kapacitású vízerőművének a fele üzemel itt.

És hogy miként tervezik a jövőt? A megújuló energia felhasználásáról szóló terv szerint 2020-ra a vízenergia-kapacitásuk meg fogja haladni a 420 millió kilowattot. Na, persze könnyű ott, ahol nem csak egy szőke Tisza meg egy kék Duna csordogál! 

Szólj hozzá!

Címkék: energia környezet vízenergia Kína

Vizet tankolnak a magyar autóba

2015.06.11. 07:29 :: Szerző01

Manapság egyre több próbálkozásról lehet hallani, amikor szóba kerül az autók légszennyezés csökkentő alternatív meghajtása. Dr. Kulcsár Sándor járműve azonban azért különleges, mert a „hagyományos” benzin-akkumulátor energiaforrások mellett járművében ott a víz is.

5zomz5o4h5.png 

A magyar fejlesztő olyan hibrid autót készített, amely a világon egyedülálló módon hidrogénnel, árammal és benzinnel is üzemel, ráadásul úgy, hogy a hidrogént a beletankolt vízből a jármű saját maga nyeri, és egy speciális akkumulátor-rendszerben tárolja. A meghajtásról egyébként két elektromos motor és egy négyszáz köbcentis benzinmotor is gondoskodik. Benzinnel 100 kilométerre lehet elgurulni, a 200 Ah kapacitású, 24 voltos lítium-ion akkumulátorokkal 70-80 kilométer, hidrogénnel 40 km a hatótávolság, azaz összesen úgy 200 kilométer tehető meg.

A feltaláló állítása szerint 10-20% üzemanyagot lehet spórolni ezzel a technológiával, ami bármelyik autóba beszerelhető. Hogy mikortól? Az még a jövő titka.

Szólj hozzá!

Címkék: hibrid autó találmány Magyarország

Hordozható pozitivizmus

2015.06.04. 07:26 :: Szerző01

Sokat ül a számítógép előtt? Sok az elektromos kütyü a környezetében? Megfelelő alvás ellenére is fáradtnak érzi magát, sokszor könnyezik, piros a szeme? Fejfájás gyötri?

 

Az okok az olyan elektromos eszközökben keresendők, mint a számítógép vagy a rádiótelefon, amelyek működés közben pozitív töltésű ionokat bocsátanak ki. Ha ezek az ionok túlsúlyba kerülnek, sok embernél okozhatnak mással nem indokolható tüneteket.

 55h5h.png

A képen látható USB stick negatív ionok leadásával képes javítani a levegő minőségét. Amikor működésbe lép, az ionok szétszóródnak, és megkötik a pozitív töltésű részecskéket. Ettől a levegőben szálló por, virágpor, füst, háziállatok bőrpikkelyei nehezebbek lesznek, és lehullnak. Az 5 dolláros kütyü gyorsított szállítási ideje 3-4 nap Magyarországra.

Szólj hozzá!

Címkék: tipp légszűrő trükk levegő légtisztító légtisztítógép

Már a csatornákban is lehet áramot termelni!

2015.05.27. 16:29 :: Szerző01

A fosszilis energiaforrások elégetésével keletkező káros anyag kibocsátás csökkenését és újfajta energiatermelést tesz lehetővé a LucidPipe Power System.

 

 rgregerh.png

Az amerikai Lucid Energy mérnökei olyan új energiatermelő módszert fejlesztett ki, ami a nagyobb vezetékhálózatban áramló vizet próbálja energiatermelésre fogni. A „vízturbinákat” a főnyomócsőben helyezték el, a generátor pedig a tengely végén, a cső külső részén kapott helyet. Az elv pofonegyszerű: az áramló víz meghajtja a lapátokat, és már termelődik is az energia – környezetszennyezés nélkül!

Jelenleg Portlandben és San Antónióban működik ilyen berendezés, egységenként mintegy 150 lakás éves áramszükségletét termelve meg a legkisebb légszennyezés nélkül. A rendszer nagy előnye a napelemekkel szemben, hogy az energiatermelést nem befolyásolja a napsugaras órák száma, nyugodtan bégethetnek a bárányfelhők.

1 komment

Címkék: kutatás környezetvédelem energia légszennyezés áram

Lapföldön hűti le magát a Facebook

2015.05.27. 16:00 :: Szerző01

A Facebook a tiszta levegőt lájkolja, mert 100 %-ban vízenergiával oldja meg szerverparkja hűtését, ezzel is csökkentve a légszennyezést.

 gfrgnr.png

A Facebook úgy 800 millió felhasználót tud magáénak, és folyamatosan növekszik, így az adatkezeléshez is egyre nagyobb infrastruktúra kell. Az adattároláshoz a szervereket 2009-ig bérelték, aztán saját szerverparkot indítottak. 2011 októberében kezdődött az az építkezés, amellyel megindult az első, Amerikán kívüli adatközpont felépítése Lappföldön. A kb. tizenegy futballpályányi létesítmény harmincezer négyzetméteren terül el, itt bonyolódik az európai, afrikai és közel-keleti adatforgalom.

Akik nem kedvelik a hideget, azok ne jelentkezzenek parkőrnek a Facebook szerverparkjába, itt ugyanis olyan alacsony az éves átlaghőmérséklet, hogy a kinti levegő az év tíz hónapjában biztosítani tudja a szerverek hűtését. A Facebooknak nemcsak az energiafelhasználás-mentes hűtés jelentett vonzerőt, hanem az is, hogy a svéd Lulea városkában nagyon olcsó a villamos energia. Ez ám a tudatos üzletpolitika és elkötelezett környezetvédelem. Lájkolod?

Szólj hozzá!

Címkék: légszennyezés tiszta levegő vízenergia Facebook levegőtisztítás

Sosem gondoltad volna, hogy ezzel vethetsz véget a kellemetlen szagoknak

2015.04.30. 07:00 :: Szerző01

Számos jótékony hatása miatt a negatív ionok koncentrációját érdemes mesterséges módon növelni a környezetedben.

grmeporgr.jpg

A negatív ionok garantáltan pozitívan hatnak

A lakás olyan kisebb helységei, ahol korlátozott a légmozgás (mondjuk mosdó, WC, a tároló helyiségek, közlekedő folyosó), megkönnyítik a baktériumok szaporodását, ami nem kívánt szagokkal járhat együtt. Ezeket a kellemetlen mellékhatásokat nem csak a hagyományos tisztítószerek segítségével tudjuk karban tartani, de egy levegő ionizátor is segíthet ebben.

Megszüntetni a kellemetlen szagokat, a beépített UV lámpa elpusztítja a baktériumokat, vírusokat, gombákat és penészt. A légtisztítóban nem szükséges betétet cserélni, így nincs semmilyen plusz költség. A szennyeződésgyűjtő fémlemez könnyen tisztítható a hangtalanul működő készülékben.

Az ionizált levegő jó hatással van az allergiát kiváltó por vagy pollenek ellen is. Működés közben szinte észre sem venni, mégis nagy segítség az egészségmegóvásban.

Szólj hozzá!

Címkék: vírus egészség allergia légszűrő levegő gomba baktérium otthon takarítás légszennyezés por szag pollen penész porszennyezés tiszta levegő légtisztító levegőszennyezés ionizátor szállópor levegőtisztítás UV lámpa légtisztítógép légszűrőgép

Levegőtisztítás magyar módra

2015.04.27. 07:51 :: Szerző01

Egy magyar feltaláló azonban nem csak szmogtól szabadítaná meg a városlakókat, de egyben esti utcai fényt is biztosítana esztétikus viráglámpájával.

 4t54_5z5.png

A budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója, Horváth Péter olyan lámpát tervezett, amelynek egyik szára képes teljes egészében elnyelni a szennyezett levegőt, és azt algák segítségével bioüzemanyaggá alakítja, amit környezetbarát autók használhatnának fel, de maga a lámpa is ezzel működne. Az algák ráadásul a vízben a széndioxidból felszabadítják az oxigént, ami visszakerülne a levegőbe, így két legyet is lehetne ütni egy csapásra. Sőt hármat, mert az utcai közvilágítást forradalmasító, kála virágra emlékeztető lámpatest esztétikus is.

A légszennyezettség csökkentésére született elgondolás tevei még csak a rajzasztalon léteznek, de kíváncsian várjuk, mikortól jelennek meg a nagyvárosokban ezek a szmogtalanító óriásvirágok.


t_5tttzz.png

 

12 komment

Címkék: egészség légszűrő lámpa környezetvédelem levegő szmog találmány környezet légszennyezés áram oxigén alga tiszta levegő légtisztító levegőszennyezés Magyarország Budapest levegőtisztítás kipufogógáz Moholy-Nagy Művészeti Egyetem légtisztítógép légszűrőgép közterületi világítás